Amnesia

"Azóta érzem ezt. Ezt az émelyítően keserű magányt. Magamra hagyott.
Elment.
Nem jött vissza...."

Az idő kint kissé szomorkás, de a nap itt-ott azért kikukucskál a borús felhők közül.
Ősz.
A falevelek felmondják szolgálatukat, s lassan, halk ropogással a kihűlt talajra hullanak.
Elmúlás.
 Hajamat egy laza lófarokba kötöm, s kimegyek a szabadba. Mélyet szippantok a levegőből. Abból a levegőből, amit egykoron együtt szívtunk.
Itt hagyott.
A gyomrom üres korgásba kezd. Éhes vagyok, de nem bírok enni. Amióta elhagyott nem megy az evés. Nem megy a gondolkodás. Zavaros minden.
Miért hagyott el?
Azt mondta jobbat érdemlek, de ez butaság. Őrültség!
Nekem csak rá van szükségem. És ezt ő is tudja. De hát nincs itt.
Emlékszem, mikor azt mondta elmegy. A sós,-színtelen könnycseppek utat törtek fáradt szemeiből. Magunk mögött hagyta az álmainkat. Eldobta a jövőnket.
Mondd, hogy lehetsz jól ezek után?
Mert én egyáltalán nem vagyok jól.
És tudod mit?- Ezeket az emlékeket nem tudom megmagyarázni, mert belülről megemésztenek.
Minden, ami köztünk volt, csak hazugság? Miért játszottál velem?
 Most hogy végig megyek azokon a helyeken, ahol egykor együtt sétáltunk érzem, hogy vége. Eddig bíztam benne, hogy visszajössz. De nem.
Ó, mondd! Ez örökké fog tartani? Mintha meg sem történt volna, mintha ez az egész nem lenne valóság. Mintha egy rémálom közebébe keveredtem volna.
Bárcsak ne emlékeznék ezekre a hülye kis dolgokra.
Mint például, amikor megöleltél, és úgy csókoltál, mintha az életünk múlna rajta. Vagy mikor nem engedtél el azon az estén, mikor összetörtem. A karjaidban aludtam el, a védelmező karjaidban. Olyan csodás volt.
Ó, és emlékszel az esti sétáinkra? A nevetéseinkre? A lopott csókjainkra? Hogy tudod ezeket magad mögött hagyni? Hát neked tényleg nem jelentett semmit?!
Ha tudnád mennyire nem vagyok jól.
 A közös képeinket még mindig őrzöm a telefonomban. És titkon egy kis képes albumban. Kiakarom őket törölni, szét akarom őket tépni. De nem megy. Túl gyenge vagyok ehhez. Vagy éppen túl erős, hogy ne tegyem.
Meg sem érdemelnéd, hogy rád gondoljak.
De nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok téged kiverni a fejemből.
Nem, neked nincs itt helyed.
Hát nem volt elég, hogy szilánkos szívem elfoglaltad? Még a gondolataimba is belemászol?
Azt hiszed neked mindent szabad?
Miért csinálod ezt?
Hát nem látod, hogy fáj? Nem érzed, hogy meghalok?
Nem. Te nem. Én igen.
Ez a baj kettőnkkel. Én érzem, te nem. 
Vagy ki tudja? Lehet neked is ugyanúgy fáj. De akkor miért váltunk ketté?
Miért nem kapok válaszokat?
Szükségem van válaszokra.
A rohadt életbe, még mindig szükségem van rád.
 Még mindig emlékszem az utolsó csókunk ízére. Mintha csak tegnap lett volna.
És ha egy nap melletted ébrednék fel, küldj el! Nem, soha nem mehetek vissza hozzád. Nem mehetek újra keresztül ezen, ha te újra tovább mész.
Miért nem vittél magaddal? Miért nem mehettem veled?
Kérdések.
De nincsenek válaszok.
És már soha többet nem is lesznek.
Nem, egyáltalán nem vagyok jól."