Let it snow

Sziasztok!:)
Először is szeretnék Minden Kedves Olvasómnak Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Új évet kívánni!
Szeretném megköszönni Mindazoknak, akik hűségesen kitartottak mellettem, ebben az egy évben. Mindig velem Voltatok, amikor úgymond "író válság" ért, és segítettetek. Nélkületek most sehol nem lennék, szóval nem győzök köszönetet mondani.
Gondolkodtam, hogyan hálálhatnám meg ezt Nektek, és eszembe jutott valami. Ami miatt megismerkedtünk Egymással. Az írás.
Írtam nektek egy rövid, kis történetet,- vagy novellát, kinek, hogy tetszik-, remélem tetszeni fog.
Még egyszer Kellemes Ünnepeket, és jó olvasást.
Lilla<3

Let it snow

"A karácsony nem csak egy nap, nem lehet csak egy nap, nem múlik a huszonnegyedik óra leteltével. Mert a karácsony egy érzés. A szeretet érzése."

 Kinézve az ablakon, minden hófehér. Szemeim ráncolva fogadják, a vakító tájat. Minden, és mindenki karácsonyi lázban ég. Az utcák gyönyörű kivilágítása, és a kisgyerekek örömteli kacaja, megmelegíti a szívem, és akaratlanul is mosolyra húzódik a szám. 

 Az első karácsonyunk együtt. Soha nem kívánhattam volna csodásabb fiút magam mellé, mint Ő. Ő, aki mindig itt volt velem, mindig megvédett, ha bajban voltam.

 Derekam körül éreztem egy gyengéd érintést, ami arra ösztönzött, hogy forduljak meg.

-Boldog Karácsonyt!-karcos hangjával, mosolyogva üdvözölt, s egy apró puszit lehelt arcomra.

-Neked is, Harry.-viszonoztam az üdvözletet.

Hihetetlen, hogy mennyire beletudunk szeretni emberekbe, egy pillanat alatt, s észre sem vesszük. Egyszer csak érzed azt a furcsa érzést a gyomrodba, s szemeid könnyesek lesznek, ha meghallod a hangját. Nem is emlékszem, mikor szerettem belé. Egyik pillanat jött a másik után. Annyira hihetetlennek tűnik minden, és pont velem történik. Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok.

 Szemeim kezdik megszokni az egyszínű tájat, és már mosolyogva fogadják a cinegék együttes énekének hangját. A hó mindenhol sértetlen, csak néhol tűnik fel, egy-egy madárlábnyom. Innen tudom, hogy a természet nem halt meg teljesen, csak szünetel egy ideig. A hó nagy,-és vad pelyhekben hullik. Mintha egyik hópehely, a másikkal versenyezne, hogy ki ér le előbb, a fagyos talajra. A fák ágain, nagy kupacban összerakódott hókupacok, egy nagy reccsenéssel megadják magukat. Mindenki azt hinné, hogy a tél csak a hidegről, és az egyedüllétről szól. De ez nem igaz. Ilyenkor érzed leginkább teljesnek magad. Érzed, hogy szeretnek téged.

 Harry megfogta kezeimet, és odahúzott magához a bőrhuzatú kanapéra. Az ölébe helyezett, s maga felé fordított. Kezei szorosan, s védelmezően a derekamon pihentek, amikkel kedvesen simogatott. Átkulcsoltam magam nyaka körül, s mint egy kiskutya a gazdájának, csókot kértem Tőle. Beleharapott ajkaimba, ami egy nyögést váltott ki belőlem. Ajkaink mosolyra húzódtak.
Fejemet vállán pihentettem, és éreztem leheletét füleim mellett.
 A kandalló parázsló tüze, égette a bőrünket. A pattogó hang, amit kiadott magából megnyugtató volt. Van a karácsonynak egy olyan hangulata, amit nem tudok megmagyarázni. Egyszerűen csak bennünk él, és December 24.-én kibújik belőlünk. 
 5 órát ütött a közeli templom harangja.
-Azt hiszem itt az ideje, a megajándékozásnak.-mosolygott Harry.
Soha nem szerettem, ha nagy ajándékot kapok. Inkább egy apróságot, ami szívből jön, elvégre ez az Ünnep nem is erről szól.
 Harry aranyosan matatott a fiókban, mígnem elővett egy nagy könyvet. Helyesbítve egy fényképalbumot. Csillogó szemekkel vettem át tőle, miközben én is odaadtam a neki szánt csomagom.
 Átlapoztam az albumot. Szemeimből kigördült egy könnycsepp, annyira gyönyörű volt. Az összes csodás pillanatunkat rögzíti, ez a kis könyv.
-Harry, én köszönöm.-öleltem át szorosan.
Éreztem szíve heves dobogását. Igen, nekem erről szól a Karácsony. A szeretetről.
"A karácsony nem attól lesz tökéletes, hogy nincs porcica a szekrények mögött, tízféle sütit sütsz és halomban áll a fa alatt az ajándék. Nem lesz jobb az ünnep attól, ha beleszakadsz a házimunkába, hogy aztán az ünnepek alatt holtfáradt legyél! Sem attól, ha mártírként sütsz-főzöl-takarítasz-vásárolsz hetekig. A készülődés lehet az ünnep része. Lehet együtt készülődni és nem attól lesz tökéletes, hogy minden tökéletes, hanem attól, hogy együtt vagyunk."
 Harryvel Szenteste gyújtottunk egy gyertyát, a már elhunyt szeretteink miatt. Együtt gyújtottuk meg őket, s helyeztük az asztalra. Inkább meghitt volt, mint sem szomorú. Valahogy azt éreztem, hogy azok is velünk vannak, azok is velünk ünnepelnek, akik már nincsenek közöttünk.
"Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében."
-Szeretlek.-súgtam neki.
Nem válaszolt semmit, de tudom, hogy Ő is épp így érez.
"Nincs szükségünk nagy ajándékokra, nincs szükségünk arra, hogy a legdrágább ékszereket megvegyük egymásnak. Nem, ezekre nincs szükségünk. Egy valami van, amire igen, a közös jövőnk..."

Harry novella

Sziasztok! 
Nem, nem új résszel jelentkezek, viszont egy újabb írásommal. Egy rövid Harry Styles novella, ami remélem tetszeni fog. Ha elolvastad kérlek jelezd egy hozzászólással. Köszönöm:
Lilla
Xx

I miss your hair, I miss your smile, I miss your voice, I miss your everything. I miss you, Harry.

"Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni.
Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, elmentél. Örökre. Szeretlek, s ezt nem tudom kiölni magamból."

Drága, Harry. Ma van egy éve. Egy éve, hogy elhagytál engem, végleg. Az elején még hitegettem magam, hogy egyszer úgyis visszakaplak, de akkor jött a katasztrófa. A szakításunk éjjele. Amikor Te véget vetettél az életednek. Vagyis véget vetettek a Te életednek... Még mindig nem fogtam fel. Még mindig viselem a következményeket. Amikor megláttam kihűlt, s hidegtől dermedt tested, azt kívántam bárcsak én feküdnék ott helyetted. Nem Harry, nem te vagy a hibás, hanem a figyelmetlen sofőr, aki beléd hajtott egy téli éjjelen. Az emlékek sorozata filmként játszódik le a gondolataimban.

 Ma egy éve, hogy elmentél. Itt hagytál. Itt, ebben a kegyetlen és zsúfolt, de mégis üres világban. Igen üres, mert Te már nem vagy itt. És többé már nem is leszel. 

Egy éve vagyok, egy kopott épület falai között. A rehabilitációs osztályon. Amikor megtudtam, hogy elmentél az élők közül összetörtem. Hónapokon át sírtam. Többször megvágtam magam, és gyógyszerfüggő lettem. Nem mertem tükörbe nézni, mert féltem attól, hogy Te visszanézel rám, és azt látod, aki most vagyok. Vagyis, aki akkor voltam. Nem akartam, hogy úgy láss. Menekültem a világ sikító zaja ellen. Úgy éreztem, hogy egy börtönben ülök, és nem egy gyógyulásra váró teremben. Több napig nem ettem, ezért a súlyomból rengeteget veszettem. Be kellett vinni az intenzívre. A csipogó gépek zakatolása úgy zengett a fülemben, mint a süvítő szél, romboló ereje. Az ablakon kinézve nem láttam mást, mint a sivár, elhagyott természetet. A fák kopasz koronáit, s a törzsek repedt testeit. A szél ritkán, de nagyokat tépett az eltörni vágyó gallyakra. Még a természet is ijesztő nélküled.
 Megölt a magány. Csuklómba többször véstem  bele a neved. Annyira gyönyörű neved van, Harry. Miért mentél el?...

 Esténként még most is arra kelek fel, hogy csak álmodom, s mikor kinyitom a szemem, Te itt fekszel mellettem. De nem. Elveszítettelek, Harry. És azt hiszem, még csak most fogtam fel. Helyesbítve csak rájöttem, hogy már nem jössz vissza. Soha nem fogom felfogni, pláne nem elfogadni. Hiányzik minden együtt töltött idő. Hiányzik rekedtes hangod, ahogyan a nevemet ejted ki ajkaidon. Hiányoznak a rakoncátlan, rendezetlen, göndör fürtjeid, amikkel naphosszat tudtam volna játszani. Igen, egyszerűen hiányzik minden.

 Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy közéd és közém nem állhat semmi? Biztosan emlékszel. Sajnos ez nem így lett. Mára már látom, mit veszítettem. Téged. Te egy kincs voltál, Harry. Egy kincs, amit már senki nem találhat meg. Mint, amikor egy hajó elvész a mélybe. Mindenki tudja hol tűnt el, de a benne lévő kincseket örökre elnyeli az óceán. Mint téged...

 Tudom, hogy látsz engem. Tudom, hogy azon az estén a szakításunk nem volt komoly, csak egy átmeneti vita. Bár ezen már késő gondolkodnom, hiszen vége. Tudom, hogy vigyázol rám. Érzem jelenléted a mozdulataimban és a cselekedeteimben. Annyira szeretlek. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha elveszítelek. Ennyi idő után is fáj. És tudom, hogy halálom napjáig fájni fog, mert a tátongó űrt már senki nem tudja betölteni, rajtad kívül. 

 Most itt állok. Egy márványsír előtt. Nézem a feliratot, ami a szívembe hatol.

" Harry Stlyes 1994-2013"

-Miért, Harry ? Miért? -tört ki belőlem a zokogás.

A szél sziszegő hangja, gorombán a hajamba tép, így rendezi kedvére a tincseimet.

Tudod, Te teszel engem erőssé. Istenem, ha tudnád mennyire hiányzol. Annyira lehetetlen vagyok nélküled. Tudod, az emberek mindig próbálnak menekülni a fájdalom elől. Az elején még én is ezt tettem, de rájöttem, hogy ha kárt teszek magamban, azzal Téged bántalak. És én nem tudnék neked fájdalmat okozni, mert szeretlek. Szeretlek. Jobban, mint bárki mást ebben a reménytelen világban. Utálok élni, hiszen nélküled nem találom a helyem. 

 A régi felvételeket még mindig őrzöm. Ez az egyetlen, ahol még hallhatom simogató hangod, ami megmelegíti a szívem. Nem akarok önsajnálkozó lenni, próbálok talpra állni. Ugye bízol bennem? Ugye egy nap képes leszek megbocsájtani a halálnak? Ugye, Harry?

 Egy szál vörös rózsát helyeztem sírköved domborulatára. Mindig Te mondtad nekem, hogy a rózsa örökkévalóságot jelent...

Ne aggódj, Harry, hamarosan találkozunk...Ígérem!

"Ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk..."

Give me Answer

Sziasztok!
Biztos vagyok benne, hogy pár olvasómnak feltűnt, hogy mostanában ritkán van új rész. És ez teljesen okkal történik. Jöhetnék a magyarázkodással, hogy a suli miatt, és a sok tanulnivaló  miatt nincs időm, ami tényleg így van, de nem jövök ezzel. Inkább elmondom a valós okát. Nincs kedvem írni. És miért? Mert nagyon kevés a feliratkozó, és még kevesebb a komment. Biztos valamit rosszul csinálok, de hova tűntek a lelkes olvasóim, akik mindig biztattak? Hova tűntek a kommentek? Hova tűnt mindenki? Megértem hogy elég 'macerás' egy hozzászólást elküldeni, az 'ilyen-olyan' ellenőrző kódok miatt, tudom milyen ez. De én is olvasok blogot, és szeretem boldoggá tenni az írót egy kis hozzászólással. Most nem azt mondom, hogy legyen minden rész alatt harminc soros hozzászólás, és százhúsz mondat, de azért ennél kicsit többre vágyok. Vagyis vágytam. Ugyanis ezek által befejezem a blog történetét. Most elhordhattok mindennek, hogy olyan vagyok, aki elkezd valamit, és nem fejezi be, de szerintem van rá elég magyarázatom. Egyszerűen semmi kedvem nincsen úgy írni, ha nem kapok egyetlen egy visszajelzést sem. Semmi értelme. Így honnan tudjam, hogy tetszik-e az amit csinálok? Honnan, ha sehol nincs egy komment sem?! Belefáradtam. Sajnálom.
 Ha egy kicsit is szerettétek a blogot akkor hozzászólásban(!) még változtathattok a döntésemen, Csak rajtatok múlik, hogy írtok-e vagy nem. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy olvas-e engem vagy nem.
That's all. But don't forget girls, I love ya all, and I love my readers.Xx
Lilla

Chapter 05.

The time is comeing.

 Tyler egy sötét és ijesztő sikátoron vezetett végig, egy elhagyatott telepig. A szabad ég alatt voltunk. Elég korán volt még, a nap csak éppen, hogy kezdett előbújni, a korhadt fák törzsei mögül. Néhány madár szállt szétszórva az égen, egy-egy csiripelést hagyva maga után. Körülnéztem és egy nagy pusztaságot láttam magam előtt, csak néhol bukkant fel a távolban, egy két nagyobb cserje. Tyler azért hozott ide, hogy megtanítson lőni és célozni. Valamint az önvédelem sem árt. Nagyon kedvesen és türelmesen viselkedett velem, megértette azt, hogy én még sosem öltem embert, ellentétben vele. Ezt még a gondolataimban kimondani is szörnyű... Megfogta kezeimet, majd szorosan magához húzott. Egy forró csókot lehelt ajkaimra. Olyan szenvedélyesen tud bánni velem, ez az egyik oka, amiért beleszerettem. De nem szabad, hogy a szerelem elvakítson, ugyanis Tyler-nek bűnhődnie kell, a múlt miatt. Vissza kell kapnia minden elhalasztott időt, minden elhalasztott szeretetet. Ő most ezt még nem tudja, de idővel rá fog jönni tettei nek súlyára, és akkor már lehet, hogy késő lesz... túl késő...

 Csak úgy, mint az első alakalommal Ty megmutatta az alapállást. Megmutatta, hogyan kell bemérni a távot, célozni, majd elsütni az éles fegyvert. Akárhányszor meghúzom a ravaszt, beleremeg a testem. Képtelen vagyok felfogni, hogy alig pár óra múlva egy három fős családot fogok meggyilkolni...a puszta kezemmel...

Még mindig nagyon ügyetlennek éreztem magam, annak ellenére, hogy Tyler azt mondta nagyon gyorsan fejlődök. Én nem így éreztem. Idegennek éreztem a kezemben lévő pisztolyt, idegen volt még ez az egész.

 Míg gyakoroltam a fiú a jobb oldalamról  tanácsokkal látott el, hogyan tudnék még többet fejlődni, célzási szempontokból. Nagyra tartottam a segítségét...De azért lássuk be, elég ijesztő dologban segít...Az emberölésben?! Valóban ideáig eljutottam?! Idáig elhozott a bosszú?!

 Tyler a kopott, Nike hátizsákjához ment és kivett belőle egy kis dobozt. Láttam, hogy egy cigarettaszálat vesz ki belőle. Hallottam az öngyújtójának kattogó hangját, mikor rágyújtott egy szálra. Utálom a cigifüstöt, mindig undorodtam tőle. Kiskoromban rossz emlékek kötnek hozzá, ugyanis a nagyszüleim mind tüdő rákban haltak meg...

-Te cigizel?-néztem rá csodálkozva. Régóta ismerem, de ezelőtt mikor együtt voltunk, sosem láttam őt elszívni akár egy szállal is.

-Az utóbbi hónapokban szoktam rá. Tudod, ez amolyan rossz fiús.-tréfálta el a dolgot, majd egy karnyújtással felém tartotta a dobozt, de én fintorogva elutasítottam.

-Így jó?-tartottam a fegyvert, most már az ő segítsége nélkül. Olyan voltam, mint valami ügyetlen kislány, aki az apukáját kérdezi meg, hogy jól kötötte-e be a cipőfűzőjét.

Tyler mosolyogva bólintott majd közelebb lépett hozzám, és kivette kezemből a fegyvert, majd a földre hajította. Szorosan körbefonta karjaival vékony derekamat. Elkezdte a hosszú, szőke hajamat piszkálni, majd átvezette bal vállamra. Nyakam jobb oldalát vadul elkezdte csókolni, ami torkomból egy erős nyögést váltott ki. Éreztem heves szívdobogását, égett a vágytól. 

-Akarlak!-suttogta fülembe, miközben szenvedélyesen a fülcimpámba harapott. Nagyot nevettem rajta, egy pillanat alatt az ujjam köré csavartam.

-Ty, most nem lehet.-nevettem el magam.-Hé figyelj már!-löktem el magamtól játékosan.-Nekünk most fontos feladatunk van.-túrtam a hajába. Édes, zöld szemeit rám meresztette, ami úgy csillogott, akár a kristály. Vicces volt ilyen tehetetlennek látni. Élveztem, hogy én diktálom a játékszabályokat.

-Ne csináld ezt velem.-nyögött a vágytól.

-Sajnálom.-nevettem huncutul. 

-Meglásd, visszakapod ezt még.-rázta felém mutatóujját, miközben játékosan felhúzta a pólómat. Kezemmel próbáltam akadályozni tetteit, de ő erősebb volt.

-Tyler !-kiabáltam rá. Persze nem komolyan, de meg kellett értenie, hogy vannak fontosabb dolgok most annál, hogy szeretkezzünk.

-Rossz vagy!-duzzogott.

Arckifejezésén nevettem egyet, majd elkomolyodtam és kezembe ragadtam a fegyvert.

Újabbnál újabb lövéseket meresztettem a távolba. Kezdtem egyre reménytelenebbnek érezni a gyakorlást, de nem adhattam föl...Ez a 2 óra gyakorlás nagyon gyorsan elment. Tyler megmutatott minden lehetséges trükköt, aminek én próbáltam eleget tenni. Imádtam nézni, miként magyarázza nekem a feladatokat.

Imádtam szikrázó, zöld szemeit. Imádtam barna haját. Imádtam a fekete kabátot, amit viselt. Imádtam mindent, de főleg Őt. 

-Akkor megjegyeztél mindent?-hajolt fölém, mivel én a földön feküdtem a kimerültségtől.

-Igen, főnök!-tenyeremet kinyújtva a homlokomhoz helyeztem.

-Sam nem katona vagy, hanem bűnöző.-nevetett, majd mellém feküdt.

-Oh, igazad.-szórakoztam..Pedig nekem az is jól állna.

-Neked minden jól állna.-majd egy mozdulattal felém gurult, s megcsókolt.

Tyler telefonja csörögni kezdett, egy már ismerős hangon. Elkomolyodott az ismerős férfi hangján, a vonal túlsó oldalán, majd letette a telefont.

-Sam itt az idő!

Sziasztok!

Szörnyen sajnálom, hogy csak most tudtam új részt hozni, mert tudom, hogy rengeteget késtem vele. Nem is lett olyan hosszú, de  azért remélem tetszik:( :)<3
Rengeteget kell tanulnom, és most el is vagyok tiltva a géptől, ezért nem tudom mikor számíthattok a 6. részre:(
Na de örüljünk, hogy megírtam legalább ezt!:D
Kérek mindenkit, hogy aki elolvasta kommizzon!! köszönöm♥
Love you all.Xx

Lilla.

Chapter 04.

Criminal Kiss.

-Tartsd magasabbra a fegyvert!-utasította Tyler. Ő segít nekem felkészülni a... a gyilkolásra. Közelebb lépett hozzám, majd felemelte a karomat.

-Tökéletes.-mosolygott.-Most húzd meg a ravaszt!-parancsolta. 

Szemeimet összeszorítottam, s úgy markoltam a kezemben lévő éles fegyvert. Egy pillanat alatt végigsiklott a gondolatomban az, hogy hamarosan ezzel az eszközzel fogok több száz embert megölni. 

-Lőj már!-nevetett Ty. Látta rajtam, hogy félek.

Nekem ez az egész még teljesen idegen. 2 nappal ezelőtt még egy depressziós lány voltam, most pedig itt állok egy pisztollyal a kezemben arra várva, hogy embereket ölhessek. Teljesen normális..

Nem gondolkoztam tovább. Lőttem. A pisztoly nagyot rántott a karomon, amitől hirtelen hátradűltem. 

-Kelj fel, kislány!-mosolygott. 

Tyler-nek van egy olyan kisugárzása, amit senki másban nem találok, ami csak neki van. Nem tudom, talán lehet pont ez az, ami megfog benne. Túlzottan szeretem ahhoz, hogy fájdalmat okozzak neki. Pedig jobb lesz ha hozzászokok, ugyanis visszakapja azt a magányt, amiben én szenvedtem. Látni akarom őt is szenvedni.

Tyler nyújtotta a kezét, s felsegített a poros földről. Egy sötét alaksorban vagyunk, ahol csak egy enyhén világító, villanykörte égett. A fénye pont elég volt ahhoz, hogy betudjam mérni a terepet. Omladozott fehér falak. Avagy az évek során inkább szürkére színeződtek el.

-Tudod mi jön ezután?- hajolt hozzám közel. Szemeimet rá vezettem, azt sugallva, hogy mondja el.-Egy tetkó.-súgta a fülembe olyan szenvedélyesen, hogy ajkaim elváltak egymástól.

-Te...tetkó?-kérdeztem vissza, hogy biztosan jól értettem-e.

Ty bólintott, majd megragadta karomat, és kivezetett az épületből. Egy kopott garázsajtó előtt megálltunk. Végignéztem, ahogy a barátom kiáll az autóval. 

-Váó!-csodálkoztam el az autó külseje láttán. Egy vadi új fekete BMW.-Szóval a bűnözők ilyen autókkal furikáznak?-nevettem, miközben elfoglaltam a helyem az anyósülésen.-Hová megyünk?-kérdeztem tőle. 

-Tetkószalonba.-válaszolt. Elmosolyodott a kétségbeesett arcomon, majd nyugtató szavakat súgott.-Ne aggódj, nem fog fájni.

Nem telt sok időbe, míg megérkeztünk. Egy kis ház előtt parkoltunk le. Tyler udvariasan kinyitotta nekem az autó ajtaját, majd megfogta a kezem és kitessékelt. 

-Gyere utánam.-fogta meg a kezem, és magával húzott.

Megállt egy ajtó előtt, majd kopogni kezdett.

-Hahó Tom, otthon vagy?-kiabált be.

Az ajtó mögül hangok szűrődtek ki, majd nem sokkal utána nyílni kezdett.

-Hello haver!-ölelte át Ty-t.-Látom nem egyedül jöttél.-nézett rám. Meglehetősen végigmért.

-Őt itt Sam.-mutatott be neki.

-Tom.-nyújtotta felém a kezét. Barátságos férfinek tűnt.

Tyler elmondta Tomnak, hogy nekem lesz a tetkó. Egy olyan tetkó, ami minden bűnözőt megpecsétel. Egy fegyver a karomon. 

-Gyere Sam, ülj ide.-utasította Tom. 

A fura gép a kezében elkezdett zúgni, amitől megijedtem. Tyler mellém ült, majd megszorította a kezemet.

-Nemsokára kész. Ügyes vagy.-biztatott. 

Szemeimet, fogaimat összeszorítottam, hogy enyhítsem a fájdalmat. Fogalmam sincs mennyi ideig ültem ott, de nekem óráknak tűnt.

-Kész is vagyunk!-nevetett fel Tom.

Fellélegeztem, amikor láttam, hogy elrakja a gépet, amivel örökre megpecsételt.

Tyler csókot nyomott az érzékeny bőrterületére, majd büszkén átölelt.

-Köszi haver, majd még jelentkezem.-léptünk ki az ajtón.

-Igazán nincs mit, vigyázzatok magatokra.-intett az ajtóba állva.

Beszálltunk az autóba, és elhajtottunk. Az idő elég későre járt, így megkértem Tyler-t, hogy vigyen haza, de erősködött, hogy aludjak nála.

-Gyönyörű lakás.-dicsértem meg.

Óriási és tágas. A falakon tájképek lógtak, míg az asztalokon egy-egy orchidea virágzott. Bámulva barangoltam be a házat. Olyan kifinomult és barátságos.

Egy családi fotón megálltak a szemeim. Megálltam alatt, s tanulmányozni kezdtem. Három személy szerepelt a képen. Az egyik Tyler volt, úgy öt éves lehetett, a másik kettő pedig az édesapja és édesanyja. 

Vajon ők élnek még?-tettem fel magamban a kérdést, de Ty mintha gondolatolvasó lett volna, így megválaszolta.

-Meghaltak.-karolta át gyengéden a derekamat hátulról. 

-Sajnálom.-fordultam meg, majd zöld szemeibe néztem.

Ty vállat vont, majd egy forró csókot lehelt ajkamra. Erősen belekapaszkodtam derekába, s ő a fenekemnél fogva felemelt, majd a falnak nyomott. Egy hangos nyögés hagyta el a számat, mikor a pólóm alá nyúlt. Egyre hevesebb csókcsatába kezdtünk. Erősen markoltam Tyler oldalát, majd lassan elkezdtem róla lehámozni a pólót. Ő is így tett. Még mindig a kajaiban tartott, így ő volt előnyben. Bevitt a hálószobába, s az ágyra fektetett. A maradék ruha is lekerült rólunk. Rám feküdt, s megtámadta nyakamat. Elkezdte szívi, ami belőlem hangos nyögéseket váltott ki. Hosszú körmeimmel felsértettem izmos hátát. Éreztem amikor belém tette férfiasságát. Hangos zihálásba kezdtünk mind a ketten. Hajába túrtam, míg ő a hasamat csókolta. Elkezdte cirógatni a friss tetkóm nyomát, amitől mosoly húzódott a számra. Pár perc után elváltunk egymástól, s a karjaiba omlottam. Egymás felé fordultunk,s lágy csókot nyomtunk egymás ajkára. Tyler jóval hamarabb elaludt, mint én. Én valahogy nem tudtam aludni. Egyfolytában hajtottak a gondolataim, hogy hogyan lesz ezután...

-Jó reggelt álomszuszék!-mosolyogva sóhajtottam a fülébe.

Tyler vicces látványt nyújtott, ahogy álmosan próbált feltápászkodni. Megdörzsölte szemeit, majd tekintetét végigvezette rajtam.

-Jól áll neked a pólóm.-húzott magához,s dicsért meg.

-Akkor talán többet kellene hordanom.-öleltem meg.

-Akkor ez azt jelentené, hogy többet kellene nálam aludnod.-egy huncut mosoly húzódott tökéletes ajkaira.

Nevettem egyet, majd megkerestem a ruháimat, melyek a földön hevertek.

Tyler telefonjának a rezgésére lettem figyelmes.

-Tyler! Telefon!-kiabáltam neki. Egy pillanat alatt ott is termett, majd beleszólt.

-Háló!-köszönt a telefonba.

Nem igazán hallottam a beszélgetést, viszont Tyler kétségbeesett arcát letudtam olvasni.

Egyfolytában felém nézett, majd idegesen lecsapta a telefont.

-Valami baj van?-léptem hozzá.

-Attól tartok,igen. Ma téged bízott meg "M", hogy ölj meg egy családot.-közölte a rideg igazságot.

Egy pillanat erejéig azt hittem csak viccel, de amint láttam komor tekintetét, lefagytam.

-Mi..az nem lehet!-kerekedett ki a pupillám, majd könnyek öntötték el.-mire számítottam? Tudtam, hogy nem fogom megúszni,de bíztam benne, hogy még lesz egy kis időm a felkészülésre. "M" igazán figyelmeztethetett volna arra, hogy nem lesz sok időm tanulni. Még nem is vettem olyan sok önvédelmi órát sem, sőt célozni is alig tudok...Fogalmam sincs mi lesz.

-Ne aggódj Sam, majd én beszélek vele. Nem kell ezt csinálnod...még.-ölelt meg szorosan.

-Nem!-töröltem le a könnyeimet.-Meg akarom tenni!-léptem el tőle, s bátran kihúztam magam.

-Tessék?-értetlen tekintetét rám vezette.-De még nem vagy felkészülve. Sem lelkileg, sem fizikailag.-jelentette ki. Igen tudom, hogy igaza van, de én mégis beleszeretnék vágni. Bizonyítani akarok. Megakarom mutatni, hogy igenis érek valamit.

-Akkor készíts fel!-parancsoltam neki.

Hát meghoztam a 4. részt. Remélem tetszett,és itt is leírjátok majd kommentbe a véleményeteket!:)

5 kommet és új rész!<3333
Oh és aki még nem tette meg csatlakozzon a blog csoportjához: KATT(!)

Lilla.

Xx

Chapter 03.

I Want To Meet With The Boss!

-Biztos kétszer átgondoltad mit akarsz?-kérdezte tőlem Ty, mielőtt megálltunk egy óriási fém ajtó előtt.

-Ugyan, csak nem féltesz?!-simultam hozzá jobb karjához viccelődve.

Tyler nagy levegőt vett, majd kinyitotta a rejtélyekkel teli ajtót, s betessékelt. A kinézet nem sugallt mást mint, hogy ez egy harctér. A falak szürkék voltak és repedezettek. Itt-ott felvillant egy-egy talpig feketébe öltözött ember.

-Maffiózók.-jelentette ki a fiú a bal oldalamról. 

Kicsit megrémültem, ahogyan az omladozott falak között mentünk keresztül. 

Megpillantottam egy lányt a sarokban. Görnyedten és meggyötörten ült ott. Sírt. Vajon mi történt vele?

-Kicsim, rögtön szólok "M"-nek.-majd magához húzott és egy szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra. "M"-nek? Ő meg ki a fene?

A lány egyre hangosabban sírt. Nem tudom pontosan megmondani, de olyan 16 éves lehetett.

-Szia.-köszöntem neki kedvesen.-Hogy hívnak?-guggoltam megviselt teste mellé.

-Helena- törölte le könnyeit, miközben ragyogó barna szemeivel rám nézett.

-Mi a baj?-néztem rá szomorúan.

-Ne akard tudni.-hangja idegessé és bosszúállóvá változott át.-Megfenyegettek, azzal, ha nem leszek gyilkos megölik a családomat. Édesanyámtól kezdve a nagyiig. Mindenkit.-komor tekintete 1 dolgon merengett. A kezében lévő fegyverén.-Miért csinálják ezt velem? Mit ártottam nekik?-nézett rám könnyes szemeivel. Olyan ártatlanul beszélt.

-Hány éves vagy?-igazítottam meg hosszú, barna haját, ami kócosan lengett homlokába.

-15. 15 évesen gyilkolnom kell.-nézett rám reményt vesztve.

Megszakadt a szívem, ahogyan láttam, hogy szenved. El sem tudom képzelni azt a megalázottságot, amin keresztül megy. Bárcsak segíthetnék neki, ha tudnék. Bárcsak minden olyan egyszerű lenne.

-És te mit csinálsz itt?-kérdezte tőlem.

-Hát..én..öhm.-nyögtem ki. Most mondjam azt, hogy önként vállalkoztam? Mondjam, hogy én döntöttem el azt, hogy gyilkos leszek, miközben Ő azért küzd, hogy eltűnjön innen.-Egy barátomat kísértem el.-majd inkább maradtam a "szebb" verziónál.

Hangokat hallottam mögülem, majd megfordultam. Tyler-t láttam kilépni egy szobából, egy magas, kidolgozott alkatú férfivel. Minő meglepetés, hogy Ő is fekete göncöt viselt. Viszont el volt takarva az arca egy kendővel, így nem láttam hogyan néz ki.

-Samantha!-szólt hozzám a fiú akit szeretek. Kezével intett egyet az Ő irányukba, jelezve, hogy menjek oda.

-Később még beszélünk.-mondtam Helena-nak.

-Vigyázz magadra. Nem tudod milyen szörnyetegek is ők.-közölte az igazságot.

Szörnyetegek? -kérdeztem magamban. Hát Sam, vegyél egy nagy levegőt, mert most minden meg fog változni.

Gyors lépteimmel oda is értem Tyler-ékhez.

-Hm, csinos kislány.-mért körbe az idegen pasas.

-19 éves vagyok. Kijelenthetem, hogy nem vagyok már kislány.-húztam ki magam.

-És még erőszakos is. Ezt szeretem.-harapott alsó ajkába.

Tettem egy fintort, s szemeimet végigvezettem a nyakán lévő sebhelyén. Nagy volt, és félelmetes. Mintha valami titokzatosságot sugallt volna.

-Gyertek be az irodámba, most!-utasította a férfi.

Szavát megfogadva így is tettünk. Bevezetett minket egy meglehetősen hideg és sötét szobába. Csak egy kis lámpa körtéje világított egy megviselt állapotú íróasztalon.

-Szóval kislány.Mennyire jó a tűrőképességed?-dörzsölte a nemlétező szakállát.

-Bizonyára elég jó, mivel másodjára tűröm el, hogy kislánynak nevez.-az isten szerelmére 3 hónapon belül 20 leszek.

Felnevetett, majd lassú, de magabiztos léptekkel felém sétált.

Megállt előttem, majd mint a kinti folyóson, itt is végigmért.

-Szőke, hosszú haj, sovány alkat, fehér fogak..mintha a gyilkolásra születtél volna.-kóstolgatott.-Nem tagadom, nagyon vonzónak tűnsz. Nem csodálom, hogy ez a Ty gyerek ennyire odavan érted.-bökött Tyler irányába.-Ide figyelj kislány, ezentúl az enyém vagy. Azt teszed, amit én diktálok. Értetted?-változtatott hangnemet.

Összerezzentem hangsúlya hallatán, és beleegyezően bólogattam.

-Ezt már szeretem.-hajolt oda és a fülembe súgta. Nagy tenyerével végig simított derekamon, majd megállt a fenekemnél. Összeszorított szemekkel tűrtem, ahogyan kihasznál. Hallottam Tyler elutasító hangját, ahogyan a férfi felé förmed.

-Hoppá szivi, hát még be sem mutatkoztam. "M" vagyok. És ezentúl a főnököd.-kacsintott. Miért olyan ismerős nekem? -Bájos kis pofid van, csak nehogy a kiképzés alatt megsérüljön.-még mindig a játékának képzelt.

-Kiképzésen?-kérdeztem meglepődött hanggal.

"M" felém nézett, mintha nem értené zavarodottságomat.

-Oh igen, Tyler nem mondta? A következő 1-2 napban kiképeznek téged vérbeli bűnözővé.-magyarázta.

Vettem egy nagy levegőt majd Tyler-re néztem, aki büszke volt rám, hogy kibírtam az első megpróbáltatást, és beszéltem "M"-mel. Csak remélni tudom, hogy minden ilyen "simán" fog zajlani. Bár hova gondolom magam, ez itt nem a hezitálásról fog szólni. Bevallom várom már. Nem nézném ki magamból, hogy embereket ölök, de lehet ez lesz az új hivatásom. Akarom mondani, biztos ez lesz.

-Őrök! Vigyétek el őt a felkészítő terembe!-parancsolta két felhőkarcoló méretű, ijesztő fickónak. Nem igazán érdekelte őket, hogy lány vagyok, és erősen belemarkoltak karomba, majd lökdösve cipeltek át egy másik helyiségbe. Egyedül jöttem, Tyler most nincs itt.

-Szia, te vagy az újonc?-jött hozzám egy magas, fekete hajú lány.

-Öhm, azt hiszem.-válaszoltam neki.

-Hát akkor elég időnk lesz megismerkedni.-nevetett fel.-Gyere, először is húzd fel az egyenruhádat.

Intett, hogy kövessem őt. Egy ruhaállványról leakasztotta a ruhákat, majd a kezembe nyomta.

-Húzd fel!-mosolygott.

Így is tettem. Bementem egy öltözőfülékbe, majd elkezdtem a ruhát magamra vonszolni. Hosszú, fekete, bőr nadrág, fekete hosszú ujjas, és fekete tűsarkú cipő. Kilépve a kabinból egyből letámadott a fekete hajú lány.

-Csodásan áll neked, Sam!-dicsért meg. Honnan tudja a nevem?-Az én nevem Shay.-nyújtotta a kezét.

Elmagyarázta, hogyan működik mindez. Mármint az egyenruha viselése és a smink.

Elővett egy fekete tus ecsetet, majd meglehetősen gyorsan,  füstös szemeket varázsolt nekem. Ajkamra egy élénk vörös rúzst kent, majd egy erős lófarokba befogta, hosszú, szőke hajamat.

-Kész is vagy.-mondta.-Remélem felfogtad, hogy egy új életbe vágsz bele!-paskolta meg a hátamat.

Egy új életbe. Igen, Sam. Ez egy teljesen más világ. Egy sötét, aljas és félelmekkel teli világ, ami nem lesz tündérmese. Te akartál ilyen lenni, már nincs visszaút...

Sziasztok!:)
meghoztam nektek a 3. részt, nagyon remélem, hogy tetszik, és itt is ilyen csodás kommenteket kapok, mint az előzőek alatt, amik nagyon jól estek,és köszönöm♥

Szóval: Kommiba írd le, hogyan tetszett az új rész!:)

Pár új feliratkozó és +5 komment után hozom a 4. részt, ahol csak, hogy elmondjak egy "titkot" Sam akcióba kerül! ;)

Köszönöm még egyszer és jóó olvasást!<3

Lilla

Xx

Chapter 02.

Who Are You Really?

Tyler befogta a számat, és magával rántott, egy kis sikátorba. 

-Shh, Sam. Nem tudhatják meg, hogy itt vagyok!-utasított arra, hogy vegyem le a hangerőt, miként a nevét ismételgetem.

-Jó, de akkor mégis mi a fenét keresel itt?- húztam össze a szemöldököm. Nem gondoltam volna, hogy az "első találkozás" ilyen lesz.-Tudod mit, most ne válaszolj! Ne válaszolj semmire, csak arra az egyre, hogy miért hagytál el?-kezeimmel hadonászva magyaráztam neki.

-Azt nem mondhatom el.-Nem mondhatja el? Most komolyan?

-Már pedig én addig itt leszek, amíg meg nem magyarázol mindent.

Tyler behunyta a szemeit, s a vastag téglafalnak dűlt. Kezeivel eltakarta tökéletes arcát, majd beletúrt barna hajába. 

-Fontos vagy nekem, nem akarom, hogy megutálj!-nem nézett a szemeimbe, mert éreztem, hogy félt.

Félt. De mégis mitől? 

-Ty, tudnom kell!-utasítottam.-Nem tudod milyen rossz volt a tudat, hogy egy pillanat alatt képes voltál magamra hagyni.-zöld tekintetem levezettem a repedezett beton, szürke felületére.

-Sosem hagytalak el!-mondta ki halkan.

Fejemet kapkodva, az Ő arcának irányába tartottam.

-Mi az, hogy nem hagytál el?-értetlenkedtem.

-Mindig figyeltelek téged. Mindig érdeklődtem a hogylétedről. Nem hagytalak el, Sam.-tenyerével megérintette dermedt arcomat.

-Akkor miért nem voltál velem?-csaptam le tenyerét. Nem akartam, hogy hozzám érjen.

-Mert nem lehetett! Még most sem lehet.-emelte fel a hangját.

Egy pillanatra nem értettem mit mond. Nem értettem azt, miért ne lehetne velem. Tyler-nek sötét titkai lehetnek, és én addig nem engedem el, míg el nem mondja őket. Nem érdekel, ha utána nem látom Őt, nekem akkor is magyarázatra van szükségem.

-Emlékszel melyik nap láttál utoljára?-kérdezte.-Mikor az öcséd és apád meghaltak.-kezdte el magyarázni.-Meghaltak, vagy megölték őket?-zöldes barna szemei átváltoztak feketévé.

-Ezt..hogy érted?-kezdtem el sírni.

Mire akar kilyukadni ?!

-Az Isten szerelmére,Sam. Én öltem meg őket.-közölte a rideg igazságot.

Hogy volt képes megölni a családomat? Miért tette ezt velem? 

Tettem egy félénk lépést hátrafelé. Megijedtem tőle. Nem mertem szemeibe nézni, amelyből már rég eltűnt a ragyogás.

-H..hogy tehetted ezt velük? Hogy tehetted ezt velem?-sikítottam, ordítottam, toporzékoltam.

Tyler megérintette kezem, amire én még dühösebb lettem. Mi a fene történik itt?!

-Érted tettem.-jelentette ki.-Választanom kellett. Vagy te, vagy ők. Téged nem tudtalak volna elveszíteni, nem lettem volna képes téged megölni. Érted már? Amit teszek,mind érted csinálom.-közelebb hajolt hozzám. Megaláztatást éreztem, amikor megtaláltam tekintetét. 

-Mi az, hogy nem volt más választásod?-sírtam a képébe.

Nem értek én már semmit. Legszívesebben eltűnnék a föld felszínéről. Örökre.

-Elmondom neked a titkom,de ezt soha nem szabad továbbadnod senkinek.Megértetted?-nézett félénk arcomra.

-Mégis kinek mondhatnám el?-gúnyosan felnevettem.

Láttam rajta, hogy kétséges szituációban van. Elmondja-e vagy nem? Ha nem, én magam derítem ki mi folyik itt.

-Bűnöző vagyok.-vágta hozzá a fejemhez érzelem mentesen.-Egy gyilkos.-csuklott el most már az Ő hangja is. Láttam rajta, hogy szégyenli magát, amiért ezt el kellett mondani nekem.

-B..bűnöző?-szemeim vörösek lettek a szó hallatán.

-Igen. De egyáltalán nem vagyok rá büszke. Én csak.. rosszkor voltam rossz helyen.-elhullajtott egy,két könnycseppet, de azokat habozás nélkül letörölte.-Miattad választottam ezt a hivatást. Ha nem lennék, most az aki vagyok, te már rég meghaltál volna.. És valószínű én is.-mondta.

Fogalmam sem volt mit kellene ilyenkor mondanom, és mégis hogyan kellene fogadnom. Össze vagyok zavarodva. De egy valami furcsa. Hogy nem érzek gyűlöletet.

-És ez a kapcsolatunkat is gátolja?-kérdeztem tőle, ha már úgyis rájött az őszinteségi roham.

-Nem lehetek együtt egy átlagos lánnyal. Csak gyilkossal.-sütötte le szemeit.

-Oh igen?! Talán valaki megszabja neked kivel légy együtt?!-húztam fel jobb szemöldökömet. Tyler elnevette magát, ahogyan rám nézett.

-Igen Sam, sajnos van egy főnök, aki irányít.-nevetett a még mindig érdekes arckifejezésemen.

-Ha csak gyilkossal lehetsz, akkor tegyél engem is azzá.-közöltem vele.

Most Ő volt az, aki furcsa arcot vágott, szerintem nem fogta fel, mit is mondtam.

-Gyilkossá? Most csak hülyéskedsz, ugye?-nevetett,de a mosoly nyomban lefagyott arcáról, ahogyan rám nézett, és látta nem viccelek.

Tett egy grimaszt, majd magához húzott.

-Szivi,ez nem ilyen egyszerű.-karolta át derekamat, s kezei egyre csak lejjebb csúsztak. Én szintén így tettem,de kezem tapintása megállt a csípőjének övtartójánál. Kemény tapintású tárgyat éreztem, majd mit sem gondolkodva kihúztam onnan. 

-Hm, szóval ez a gyilkos fegyver.-mutattam fel a levegőbe a pisztolyt.-Hogy áll nekem?!-kezdtem el hülyéskedni.

-Te megőrültél, tedd azt le.-kuncogott Ty, majd elvette tőlem.

-Szeretnék a gyilkosod lenni.-léptem hozzá közel, s gyengéden megharaptam fülcimpáját, majd elkezdtem csókolni a nyakát.

Szeretem őt, ez tény, de borzasztóan fáj, amit velem tett. Vissza fogja kapni, azt a magányt, amit ő adott nekem. Elhitetem vele, hogy tényleg odavagyok érte. Oké, ezt nem nagyon kell hitetni, mivel ez így is van.

-Beszélni szeretnék a főnököddel.-utasítottam.

Először is meg szeretném köszönni, az első részhez összegyűlt kommikat, nagyon jól estek!:)

Másodszor, ha tetszett az új rész kérlek kommentlej! :)

+5 hozzászólás után jön a 3. rész

Köszönöööööööm.^^

U.I: Feliratkozni még mindig ér<3

Lilla.

Xx

Chapter 01.

Where Are You?

Mint minden megszokott unalmas napomon, arra vártam, hogy végre besötétedjen. Hogy leszálljon az est, hogy beszippanthassam a szmogos levegőt, hogy járhassam az útszéli járdákat, miközben elszántan keresem Tyler-t. Az ágyam végében ülve azon gondolkodtam, mit mondok neki, ha megtalálom, mit teszek ha meglátom Őt. Valószínű egyből a lényegre térek, és rákérdezek miért hagyott el engem..

Végre besötétedett. Hosszú, szőke hajam a bal vállamra igazítottam, miközben belebújtam kopott farmernadrágomba, s fekete kapucnis felsőmbe.

Mikor kiléptem az ajtón egyből megcsapott a hideg, őszi szellő ereje,s beletúrt- a már eddig is- kócos hajamba. Vettem egy nagy levegőt, s körül néztem az utcán. Minden olyan sivár és elhagyatott. Bárcsak ilyen lenne minden egyes napszakaszban, bárcsak ne élne itt senki,aki utál.

Neki indultam az éjszakának, felkészültem rá,hogy bebarangoljam egész Cambridge-t. Megint. Sokan megszállottnak tartanak, azért, mert keresem Ty-t, de senki nem tudja a valós okát, hogy miért. Az emberek előszeretettel pletykálnak, és kibeszélnek másokat. Nem érdeki őket a valós esemény, csak amit ők a külvilág szemével látnak.

A messzi távolban feltűnt előttem egy magas férfialak. Kezében egy piás üveg, már félig üresen, s mit nem érdekelte a környezete forró kortyokat ivott belőle. Meghátráltam, hisz nem akartam bajt, de a férfi észrevett.

-Hé kislány, mit csinálsz itt ilyen késő este?-gúnyolódott reszelős,és ijesztő hangjával. Valóban félelmetes alak volt, de nem ijedtem meg.

-Én,csak.. keresek valakit.-mondtam ki határozottan, mire Ő felnevetett, mintha a nap viccét olvasta volna.

-Ugyan kit keresel te a sötét éjszakában? Tán nem félsz,hogy valaki bántani fog?-jött közelebb hozzám. Valószínű a férfi egy hajléktalan volt. Olyan 40-50 év körüli lehetett, jól látszódott arcán az élet kemény jele. A ráncok.

-Félni?-nevettem fel.-Régóta nem félek már semmitől.-húztam össze a szemöldököm,s jót kacagtam.

A férfi morgott egyet majd félrement egy kis sarokba és folytatta a maga kis életét, a piálást.

Már hetek óta keresem Tyler-t, mert azt mondták itt van a városban. Látták őt egy bevásárlóközpontban, amint titokzatosan távozik. 

Azt hiszem félnem kellene Cambrige-től, mert az elmúlt egy évben rengeteg gyilkosság, és eltűnés történt, de engem ez mégsem érdekel. Úgy sem hiányoznék senkinek. Na jó, talán a tanáromnak, David-nek..

Leültem egy fából készült, kopott padra és vártam. Fogalmam sincs mire, de vártam. Felnézetem a fekete égre, ahol az erősebb fényű égitestek foglalták el helyüket. Megkerestem a saját csillagomat, amit még hét évesen neveztem ki sajátomévá. A legszebb, legnagyobb és legjobban világító égitest mind mind közül.

Érzetem, ahogyan az est véglegesen leszáll, azaz 00:00-t ütött a régi,még a 19. században épült templom harangja. Egész Cambrige-t beharangozta a visszhangzó, éles hang. Ideje lenne már haza tántorogni, csak az a baj, hogy fogalmam sincsen merre vagyok.

Hát elindultam,nem tudom melyik irányba de elindultam. Egyfolytában Tyler-en járt az eszem. Legbelül tudom azt, hogy szeretem Őt. Tudom, hogy bármiért képes lennék neki megbocsájtani, mert a szerelem vak. Akármennyire fáj az, hogy elhagyott, szeretem. 

Még mindig sétálok, még mindig bolyongok, még mindig nem tudom hol lehetek. Fáj a tudat, ha hazamegyek nem vár senki. Csak egy rendezett kis szoba, ami a menedékem nappal.

Úgy érzem nem csak én vagyok ezen az úton. Valaki mintha követne engem. Hangokat hallok a hátam mögül, és nem tudom most csak szórakozik valaki, vagy ténylegesen, okkal történik. Úgy teszek, mintha nem hallanám, mintha csak beképzelném az egészet, de nem. Hallom, hogy valaki jön mögöttem, hallom a motoszkáló hangot a fülemben. Hátrafordulok, de nem látok senkit. Elkezdek félni, és futólépést irányítok, a hang még mindig követ, és a bokorból jön.

-Ki van ott?!- kiáltottam kétségbeesetten.

Testemet elöntötte a félelem. Nem tudtam kinek kiabálni, nem tudtam kihez menekülni.

-Akárki vagy, gyere elő!-hívogattam.

Torkom megköszörültem, amint a bokor felettébb nagy mozgásba kezdett. Egy árnyék jelent meg mögüle. Összehúztam magam, felkészültem a bántalmazásra.Arra fel lehet egyáltalán készülni?

Kilépett a követőm. Magas férfialak, fekete cipő, fekete,-de mégis ízléses-csőnadrág, fekete kapucnis pulcsi. Igen. A kapucni a fejére volt igazítva, hogy még véletlenül se lássam kit rejthet.

A sötét alak felém közeledett, miközben én egyre csak hátráltam.

-A francba!-kiáltottam fel, amikor már nem volt tovább út. Amikor meg nekipréseltem magam a fakó színű téglafalnak.

Ő csak közeledett. Vajon bántani akar? Akkor már rég megtette volna.

-Ki vagy?-sikítottam. A fejemben újra és újra lejátszódott az a pillanat, mint mikor megerőszakoltak. Ugyan így történt az is. Mintha a történetem megismételné önmagát.

-Ha bántani akarsz,hát hajrá. Itt vagyok. Csak mutasd meg ki vagy!- tettem egy bátor lépést felé, miközben szemeimből előtörtek az ijedség jelei. Próbáltam elrejteni a könnyeimet, hogy lássa nem félek.

A férfi nevetni kezdett.

-Várjunk csak!-mondtam ki hangosan.-Ez a nevetés, ez a testalkat, ez a titokzatosság, csak egy valaki lehet. Tyler?-néztem rá értetlenül.

Közelebb mentem hozzá, de most Ő hátrált meg. Kezeimmel megérintettem mellkasát. Éreztem heves szívverését, miként reagál kezem találkozására. Megköszörültem a torkom, s ijedten, de bátran nyúltam kapucnija levevésére. Becsukott szemmel húztam le fejéről a sötét színű anyagot. Nem mertem kinyitni a szeme, mikor már éreztem, hogy nem fedi arcát semmi. Hát erőt vettem magamon. Kinyitottam.

-Ezt nem hiszem el!- kerekedtek ki zöld szemeim. Soha életemben nem hittem volna, hogy megfog történni ez a pillanat. Sokkot kaptam.

-Hallom régóta keresel.-próbálta szépíteni a történetet. Még mindig nem kaptam levegőt.-Sam?-szólt hozzám Ő. Ő, akit már egy éve keresek, hogy rájöjjek sötét titkára.

-Ty..Tyler?!-csuklott el a hangom. Miért követett? És miért pont most jött elő? Annyi kérdésem van...

Meghoztam az első részt, remélem tetszett. :)
Még mindig nagyon szívesen fogadom a feliratkozókat,és a kommenteket.<3
És a második rész +2 feliratkozó és +2 komment után jön♥
I love you all!
Lilla.
Xx

Ismertető

Igen tudom. Én nem az a lány vagyok,mint a korombeli 19 éves lányok. Nem járok bulizni. Bulizni? Kit álltatok. Soha életemben nem voltam még szórakozóhelyen,sőt. Ki sem teszem a lábam a ház fehér falain túlra. Miért? Mert egyesek ribancnak titulálnak. Fogalmam sincs miért illetik rám ezt a "nevet. Azóta neveznek így mióta egy undorító pasi megtámadott a sötét utcán, az éjszakai fényben, majd mit sem érdekelte a félelmem megerőszakolt. Igen,ez itt Cambridge városa. Cambridge az a hely, ahol bárki bármikor, előszeretettel beszél ki másokat,és ferdíti el a témát teljesen az ellenkezőjére. A megerőszakolt, törékeny lányból, egy ribanc lett. Akárhányszor találkoznak velem az utcák elhagyatott helyein megaláznak, leköpnek és kinevetnek.Nappal sosem mozdulok ki.Viszont este, járom a kopott utak szegélyeit és arra várok, hogy megtaláljam Őt. Ő aki elhagyott engem,akkor mikor a legmélyebb pontomon voltam..Amikor elveszítettem mindenemet. A családomat. Kisöcsémet Tomy-t, és Apámat,aki egyedül nevelt fel minket,mert anya rákban meghalt, mikor 3 éves voltam. Elhagyott, és nem tudom miért.Pedig olyan boldogok voltunk..Boldogok. Rég nem hallottam ezt a szót. Nem ismerem a boldogságot, a mosolyt, de legfőképp a szerelmet. Csak gyűlöletet érzek mindenki iránt, de leginkább iránta. Számomra nincsen más, mint a magány. A magány, ami megsebzett, és olykor megölt.
Egyedül élek egy panelban. Nincs sok pénzem, pont amennyiből kibírom fizetni a lakbért. Egy otthonos kis lakás, bár nem mintha érdekelne hogyan néz ki.
A napjaimat bezárkózva töltöm,nappal ritkán mozdulok ki.S mint imént említettem csak este. Nem járok suliba, viszont van egy magántanárom, aki rám szánja a tanulást, ami szintén nem érdekel. Az egyedüli ami maradt nekem, az önbántalmazás. Valahányszor tükörbe nézek,elszörnyedek. Elszörnyedek, hogyan juthattam el erre a pontra,ahol most járok.
Az én életem 'színe' a szürke. Pont, mint én. Semminek sincs értelme,ami körülöttem forog. Viszont egy valamit megvalósítok. Megtalálom Tyler-t,és kiderítem miért hagyott magamra, kiderítem miért szökött el egyik napról a másikra. Ez az egy célom van. Nem több,nem kevesebb. Tudom kell mit titkol,hisz okkal szökött meg...


Sziasztok!
Ez lenne a bevezetés, nagyon remélem,hogy legalább egy kicsit is megfogott a történet.
Mielőtt bárki megkérdezné,ez egy dráma. Itt nem feltétlen lesznek csöpögős jelenetek. Egy lánynak az "elrontott" életéről szól minden. 
És igen, hamarosan kibontakozik a blog, tehát jönnek az újabbnál újabb részek. Néhány kommentre és feliratkozóra lenne szükségem,hogy folytatni tudjam a blogot.
Köszönöm Szépen!<3

U.I: A fejléc már készülőben van :)